Ugrás a tartalomhoz
Művelődési ház
 

 


1960-ban épült fel településünk művelődési háza. Az elmúlt több, mint 50 év alatt működött tanácsi majd önkormányzati intézményként, vállalkozásban, intézményegységként.

2014. augusztusától Nagymágocsi Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár néven, önálló intézményként működik.

Programjaink összeállításakor arra törekszünk, hogy minden korosztály megtalálja a saját ízlésének megfelelő kulturális programot, szórakozási lehetőséget.

Több felnőtt és gyermekcsoport foglalkozásai számára biztosítunk helyet. Jó kapcsolatot alakítottunk ki helyi intézményekkel és civil szervezetekkel, kölcsönösen segítjük egymást feladataink, céljaink megvalósításában. Itt tartja rendszeres összejöveteleit a nyugdíjasklub, a mozgáskorlátozottak helyi csoportja, a Nefelejcs Népdalkör és a Napraforgó Citerazenekar, a Nagymágocsi Fiatalok Közhasznú Egyesülete, a közép korosztály Klub '99 Baráti Társasága, a jóga csoport, a Baba-Mama Klub, Lelki egészségünk klubja. Különösen szoros a kapcsolat „A Nagymágocsi Gyermekekért" Alapítvánnyal, mely az általános iskolai oktatás, nevelés segítésére alakult. Közösen szervezünk programokat gyermekek, fiatalok számára. Az alapítvány céljai elérése érdekében teleházat működtet a művelődési központtal és a könyvtárral együtt.

Intézményünk otthonául szolgál kiállításoknak, termékbemutatóknak, vásároknak, báloknak, esküvőknek, baráti és családi összejöveteleknek is.

Nemzeti és társadalmi ünnepeink szervezése és lebonyolítása, a művelődési ház egyik fő feladata.

Hagyományos rendezvényeink a Magyar Kultúra Napja, Majális, nyári szünidős foglalkozások, Falunap, Civil és Családi Nap, Népzenei találkozó, Boszorkányszombat, adventi gyertyagyújtások, Falusi Karácsonyi ünnepség. Az iskolával és az óvodával együttműködve gyermekszínházi előadásokat szervezünk. Helyet biztosítunk művészeti iskolák csoportjainak működéséhez. Így itt tartja próbáit az iskola moderntánc tanszaka. Emellett alkalomszerűen különböző tanfolyamok számára adunk helyet: alap- és középfokú angol és német nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam, KRESZ tanfolyam van.

Intézményünk igyekszik kihasználni a pályázati lehetőségeket, eszközállományunk fejlesztéséhez, programjaink megvalósításához.

Hagyományaink megőrzése mellett nyitottak vagyunk új igények és új közösségépítő kezdeményezések befogadására egyaránt.

Várunk szeretettel mindenkit községünk művelődési házába!

Nyitva tartás

Hétfő: 10-12:00   13-18:00
Kedd: 10-12:00   13-18:00
Szerda:   13-18:00
Csütörtök:  10-12:00 13-18:00
Péntek: 10-12:00  13-18:00
Szombat: 08-12:00  

 

Nagymágocsi Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár
6622 Nagymágocs,
Szentesi út 40.

Tel.: +36 63 363 004
Tel.: +36 63 663 004
Fax: +36 63 363 004
E-mail: pmk.nagymagocs@gmail.com

Látogatók száma:
18307